A Pajzstestvérek
Bármennyire is úgy tűnik, a világ nem csak az ismert birodalmak szövetségéből áll, habár a térképen csak Szirakasz, Aquilon, Árnyasvár, Caer Cadarn, és a többiek szerepelnek dicsőn lengő zászlókkal. A térkép hamis. A Gonoszt, az Árnyat, a Rettenetet nem kőfalak, és mágikus zárak tartják távol, hanem harcosok, akik pajzsokat emelnek az ellenség elé. A szó szoros értelmében.
Messziről érkezett fiatal királyságunkba a Pajzstestvérek küldötte, a Birodalom IV. évében, nevét már elmosta a múlt folyója. De hátán ott volt a Testvériség kerek pajzsa. Az év kezdetén a lovagmester után ő is bejelentette magát, és előadta küldetését. A Pajzs Testvérisége toborozni akart, és olyan tiszteket küldött a négy égtáj felé, mint ő. A nép ifjú és vitéz tagjai közül sokan jelentkeztek, és taggá válásuk után azonnal kezdetét vette a kiképzés. Éjt nappallá téve edzettek, tanultak, és ismerkedtek egymással. Mert bizony, a testvériség is szó szerint értelmezendő. Mivel létszámuk igen alacsony volt, ezt a célt el is érték, sokszor még azelőtt tudták, mit akar tenni társuk, mielőtt az mozdulhatott volna. Ez félelmetes harcosokká tette őket, és vállt vállnak vetve harcoltak véres küzdelmekben.
A tekercsek szerint képesek voltak megvédeni bárkit aki a közelükben állt, pajzsukat nem vághatta rendes fém. A pletyka szerint a lovagrend nagyon figyelt mikor a Testvérek gyakorlatoztak.
A Pajzstestvérek, bár a pajzsuk volt a legfontosabb értékük, mégis ismerték a fontosságát az emberi életnek, ezért ha sarokba szorították őket, szándékosan eltörhették pajzsukat, hogy megálítsanak egy-egy halálos csapást. Akkoriban a kereskedők, királyok, nemesek, és mágusok sokszor voltak láthatók Pajzstestvérek kíséretében.
Ámbár nem ez volt a Toborzó egyetlen célja. Még az Ősidőkben, még a Törzsek előtt, élt egy híres Pajzsos, ki egy hatalmas fegyvert forgatott, minek neve a hagyaték volt. Ez egy Rúnabárd volt, mely erejétől minden ellenfél pajzstartó keze azonnal elgyengült. Sajnos azonban, tán a sors akaratából, tán szerencsétlenség útján elveszett a forgatója halála után. Tehát ez a tárgy jogosan fogta meg a Pajzstestvéreket, akik kiképzésük végén azonnal keresni kezdték a fegyvert. Sok nyomozás, találgatás, faggatózás után kiderítették, hogy a Hagyaték a Sárkánygerincen van elásva. Ezzel csak volt a probléma, hogy a gerinc tiltott területnek számított, mivel a hatalmas ork klán, a Rossz Holdak, ott vert tanyát.
Az év harmadik szakának elején a Pajzstestvérek megindították a támadást, és rajtaütöttek a gyanútlan orkokon. Véres küzdelem bontakozott ki, és eleinte úgy tűnt, a Testvérek elsöprő győzelmet aratnak, ám ekkor az erődből kilépett Gnog Sharog, kezében a Hagyatékkal. Az ork vezér aratott, és a Pajzstestvérek, mint véres búza hulltak el, pajzsuk haszontalanul puffant kihűlt testük mellett. Ám mikor minden teljesen elveszni látszott, az egyik testvér minden valószínűséggel szemben átdöfte a hadvezér fekete szívét, ezzel véget vetve az ork fenyegetésnek.
A Pajzstestvérek diadalittasan tértek vissza a várba, és társaik eltemetése után vad ünneplésbe kezdtek, és kétszeres erővel tértek vissza harcolni Szirakszért. Dicsőségben, vérben és szomorúságban is testvérek maradtak, kik együtt falakat dönthettek le, vagy emelhettek fel. De, mint minden jó dolognak, ennek is vége szakadt. Hogy miért tűntek el a testvérek, vagy miért gyengűltek meg, azt máig nem tudja senki. Elég az hozzá, hogy két évvel ezután a Pajzstestvérek már nem voltak jelen, legalábbis nem úgy mint előtte. A sors fintora, hogy a Hagyaték se működött már a forgatója kezében, talán mert a története elveszett, nem énekeltek a bárdok az erejéről. Ámde, a monda szerint a Bárd még most is létezik valahol, és várja, hogy jogos őrei, a Pajzstestvérek visszatérjenek érte, és újraélesszék ősi rúnáit.
Raziel vándor, Eldelion mester, és Tanisz con Pendragon regéi alapján
Írta: Meimir, a mesélő