A fogadós gyanakodva figyelte alacsony termetű, halk beszédű vendégét.

- Te Martha, nekem nem tetszik az a kölök – szólt oda feleségének.

- Neked senki sem tetszik, Darein.

Szutykos Darein hírhedt volt gyanakvó természetéről. Soha senkiben nem bízott, aki nem járt hozzá legalább öt éve és nem tartozott neki minimum három sör árával.

- Esküszöm, ha még eccer rám néz azokkal a vágott szemeivel, úgy hajíttatom vissza északra, hogy nyekken! Úgy szagógatja a sörömet, mintha lóhúgy vóna!

- Mert az is.

- Csak részben. Johanna, gyeride!

Darein lánya, Johanna apja hangjára gyors búcsút vett a vékony, pattanásos fiútól, akinek az ölében ült, és a pulthoz sietett. Kissé telt, de egyébiránt kívánatos lány volt nagy, barna szemekkel.

- Na, ide figyelj – utasította Darein. – Odamész ahhoz a vágott szeműhöz. Kedvére teszel, lesed minden kívánságát, és főleg kideríted, mit keres itt!

Johanna kelletlenül nyögött egyet, mosolyt erőltetett az arcára, és csípőjét ringatva az idegenhez ment és leült mellé.

- Szóval te lennél az, aki, olyan messzirül gyütt?

Az idegen ránézett. Nagy, sárga, mandulavágású szemei voltak, barna bőre és szoros kontyba fogott, ezüstfehér haja. Alakját vastag, szőrmegalléros fekete kabát fedte el nagy fémcsatos övvel összefogva, lábán nehéz csizma, kesztyűje szabadon hagyta hosszú, vékony ujjait.

- Miben segíthetek? – kérdezte halk hangon.

- Csak felkeltetted az érdeklődésemet – nevetett a lány, és az idegen lábára tette a kezét. – Mondd csak, hogy hívnak?

-… a nevem Ilja – felelte némi habozás után az idegen. – És sajnálattal közöm, hogy nem a helyi nők miatt vagyok itt.

- Hát akkor?

Az idegen nem válaszolt.

- Mi ez az ország?

- Szirakasz királysága – felelte unottan Johanna.

- Ki az uralkodó?

- Névleg nem tudom, ide északra nem gyakran jutnak el hírek. Annyit tudok, hogy pár éve vámpírok vették át az uralmat, aztán azóta volt egy király, most meg megint diktátor ül a trónon. Vagyis…

- Vagyis? – csillant fel az idegen szeme.

- Tényleg errül akarsz beszélni?!

- Vagyis? – Ilja némileg felemelte a hangját.

Johanna unottan sóhajtott.

- Van egy ágyasa, állítólag ő uralkodik helyette. Magát az uralkodót egy éve nem látta senki.

- Ismeri itt valaki ezt az ágyast?

Johanna füttyentett.

- Hé, Rehiel! Te a fővárosbul gyüttél, igaz?

Az egyik asztal mellől koros, de még mindig jó fizikumú férfi állt fel.

- Ez az ipse azt kérdezi, milyen az uralkodó ágyasa.

Rehiel végigmérte az idegent, időtől barázdált arca elsápadt.

- Ez a fiú… maga az ágyas.

A fogadó közös helyiségében ezekre a szavakra mindenki elcsendesedett. Az idegen sárga szemei elkerekedtek, arca elsápadt. Darein reagált a leggyorsabban.

- Tom, Arrin, vigyétek innen ezt az alakot!

Az idegen egyáltalán nem ellenkezett, ahogy a két helyi bányász megragadta és kihajította a hóba. Sőt, szája széles vigyorra húzódott, fejét hátravetette és nevetett, amíg csak bírta levegővel. A hideg szél csípte az arcát, de ő mintha meg sem érezte volna, felállt, leverte a havat a ruhájáról, és elindult.

- Felség, ez a lator kecskével hált! – üvöltötte a paraszt a trón előtti vastag szőnyegen térdeplő férfi nyakához tartva a kardját.

- A feleségem volt! – ellenkezett az. – Felség, a saját kardommal akar kivégezni, csak hogy ne kelljen törlesztenie az adósságát!

A trónon keresztben terpeszkedő fiú, pár percig némán, unottan figyelte a két viszálykodót. Álló nap csak ilyen alakokra pazarolta az idejét. Eleinte ugyan valóban jól szórakozott rajtuk, de egy idő után már mindegyiküket ugyanolyannak látta, és szüksége volt a változatosságra.

- Végezzétek ki mindkettőt – jelentette ki végül. Ahogy az őrök elvezették a két parasztot, fejét hátrahajtva a mögötte álló férfira nézett.

– Nagy Joe, sokan vannak még?

- Már csak egyvalaki kér meghallgatást – válaszolt a férfi. – Tanisz mester ragaszkodott hozzá, hogy ne küldjük el.

- Áhh, jöjjön.

Lehunyta a szemét, úgy hallgatta a terem súlyos tölgyajtajának nyikorgását, ahogy kinyílt. Egy rég megszokott hang, amit ugyanúgy un, mint a napi ezer meghallgatást.

- Bárki legyen is az, siessen, mert fogy a türelmem!

A terem másik végéből ismerős hang válaszolt.

- Ne aggódj, sietek én!

Kinyitotta a szemét. A szőnyeg másik végén kistermetű alak közeledett. Elmosolyodott, és felülve szólt hátra testőrének:

- Nagy Joe, hagyj magunkra.

A férfi engedelmeskedett. Amint kettesben maradtak, a látogató vetkőzni kezdett, ahogy a trón felé indult: ledobta vastag kabátját, inge alá benyúlva a hasára igazította eddig kebleit elfedő fűzőjét, majd egy gyors mozdulattal kiengedte a haját.

- Rég láttalak, nővérem – mosolygott továbbra is a fiú.

- Csakúgy, mint én téged. Hogy is hívatod most magad? Ványa? – A lány vicsorgott, ahogy egyre közelebb ért.

- Ne villogtasd az agyaraidat. Van nekem is.

- Mit csináltál a diktátorral?

Ványa elégedetten nyalta végig a szája szélét.

- Fiatal volt és kifejezetten ízletes, azt kell, hogy mondjam.

A lány már közvetlenül előtte állt, megvetően nézett le rá, ahogy a trónon ült ölében összefont ujjakkal.

- És most? Mit teszel?

A lány összehúzta a szemét.

Darein némileg csalódottan nézett végig vendégein. Ahogy beköszöntött az igazán kemény, északi tél, egyre kevesebben tértek be hozzá, tudta, hogy nehéz napok következnek.

- Ne aggódj – szólt oda neki felesége. – Nemsokára vége a télnek, csak pár hét.

- Hallottad? – Darein mintha nem is figyelt volna. – Az uralkodó halott. Már több, mint egy éve halott.

- De hát nemrég még küldetett is az adóért.

- Az nem ő volt. Az ágyas valami emberevő volt.

- És vele most mi van?

- Nem tudni. Eltűnt.

A lépcsőn ketten tűntek fel, sötét bőrű, fehér hajú ikerpár.

- Már mentek is? – Darein némileg csalódottan nézett rájuk. A testvérpár előző este rengeteg érdekes történetet mondott nekik, azon kevés ismeretlenek közé tartoztak, akiket szívesen megismert volna.

- Még sok hely van, ahová el szeretnénk jutni – mosolygott a lány. Darein úgy érezte, ismeri, de nem tudta, honnan. – Sajnos mennünk kell.

- Talán egy éjszakára még maradhatnánk… - vetette fel bátyja óvatosan.

- Ha várunk, még jön egy újabb hófúvás, és itt ragadunk tavaszig.

Darein csendben nézett utánuk egy darabig, miután a számlájukat jócskán túlfizetve elmentek, majd magához hívta Johannát, és felküldte takarítani a frissen kiürült szobába.