Dol Ranun kardja I.
A második birodalmi év közepe táján Szirakasz királyának, ki trónra lépésekor az I. Erknu nevet vette fel, furcsa ötlete támadt. Embereivel felásatta a régi romok környékét, amelyek fölé Szirakasz vára épült. Néhány értékes és számtalan érdektelen kacat mellett az elcsigázott munkások egy régi tekercstartót találtak, benne pár átázott, penészes pergamendarabbal.
Mikor az írnokok megfejtették az ősi nyelven írt szöveget, a király arcát mosoly derítette fel. A töredékes íratok egy nagyhatalmú mágikus kardról szóltak, melyet a közelgő vész elől gondos kezek biztonságos helyre rejtettek, hátha a jövőben valaki még felleli és hasznát veszi.
A király szétküldte futárait a szélrózsa minden irányába, érdeklődjenek a különös kard felől a szomszédos királyságokban, az erdők, mezők barátságos lényeinél, de még a falvak öregjeit és javasasszonyait is kikérdeztette, hátha használható nyomra bukkannak.
Sok mendemondát, babonát és mesét gyűjtöttek össze, melyek - bár nem vezettek a kard nyomára – megerősítették a királyt hitében, hogy nem délibábot kerget. Ha ennyien hallottak róla, a kardnak valamikor, valahol léteznie kellett.
Pár nappal később Szirakasz Vándora járult I. Erknu színe elé, és átadott neki egy tekercset, melyet ősi iratokat tanulmányozva talált pár évtizeddel korábban egy közeli királyság könyvtárában.
A tekercsen látható rövid vers arra utalt, hogy segítségével egy éles eszű, ámde botor vállalkozó fellelhetne egy évszázadok óta elrejtett, nagyhatalmú kardot. A király tudósaival összeülve órákon át gondolkozott a feladványon, míg egyikük végül felfedte a pergamen titkát. Ám az örömujjongás hamar ijedelembe fordult, mikor a szemük elé táruló térképen a Lidércerdőre ismertek.
A Lidércerdő félelmetes hely volt, számtalan szerencsétlen ifjú veszítette ott életét (kezét / nyelvét / fülét), mikor az erdőt uralma alatt tartó gonosz démonnal összeakadt. Ez a teremtmény mindenkit különböző fejtörők megoldására, táblás játékokra vagy harcra kényszerített szeszélyes kedve szerint, és aki elbukott, néha az életénél is többet veszített.
Egy kis csapat, Szirakasz színe virága, élükön a királlyal nekivágtak a Lidércerdő homályos ösvényeinek, bízva jó szerencséjükben, de a térkép egyenesen a démon odújához vezette őket.
Hogy ott mi történt, nem tudhatja senki. Azon kevesek, akik megtépázva, de élve kerültek elő az erdőből mélyen hallgattak. Szirakasz népének gyászát melyet I. Erknu halála miatt éreztek, az arany keresztvasú, gyémánt markolatgombú kard se tudta enyhíteni, melyet a túlélők hoztak magukkal. Úgy gondolták, az ár amit fizettek érte túl nagy, pedig akkor még nem is sejtették, mekkora bajt és szomorúságot hoz rájuk ez az átkozott penge.
Írta: Tanisz