A fehér mágus
582 évvel ezelőtt, Seladran néven láttam meg a napvilágot.
Rendem titokban működött, legtöbben létünkről se tudtak. A világon elszórtan éltünk, beszivárogtunk a jelentősebb országokba. Célunk az embernépek felszabadítása volt. A barbár törzsek lakta földeken új civilizációk születtek, többszáz éves háborúk értek véget, és démoni bálványok dőltek le munkánk nyomán. Én egy elszigetelt királyságba kerültem, mely valaha ezen a vidéken terült el. Nem kellett sokat tennem, hogy virágzásnak induljon az ország; uralkodója bölcs volt és igazságos, a környék földjei bőségesen termettek. Ám az idillt megszakította a király hirtelen halála, és Dol Ranun régenssége. Soha nem voltam a direkt beavatkozások híve, az általam űzött elme- és időmágia ezt szükségtelenné tette. Azonban erőm Dol Ranun uralma alatt kevésnek bizonyult. Mire rájöttem, hogy kudarcom oka a régens egyre növekvő mágikus hatalma, már késő volt. Az ország népe éhezett, a közbiztonság romokban hevert, és mindezért az ifjú herceget okolta a nép.
A korona még nem volt Dol Ranun fején, az örököst azonban nem akarta önmaga megölni, így történt, hogy elküldte egy lehetetlen küldetésre: nyerje meg népének támogatását a környéket terrorizáló sárkány legyőzésével. A gonosz terv valószínűleg sikerült volna, ha nem avatkozom közbe. A királyfit egy kósza vadkan segítségével az erdő tündérének tisztására tereltem. Ott összeismerkedtek, és egymásba szerettek. Közben megszerveztem a herceg három gyerekkori barátjának lovaggá nevelését. A tervem bevált. A herceg három lovagja segítségével eredményesen vette fel a harcot a sárkánnyal, majd visszatérve a tündér, és az én közreműködésemmel Dol Ranunt is sikerült megölnünk.
Megölnünk, de nem elpusztítanunk. Gonosz mágiájának köszönhetően halála után leach, vagyis élőhalott mágus lett belőle. Szellemként gonosz praktikái következtében lehetetlen volt elpusztítani, egyetlen lehetőség a bebörtönzése volt. Erre a célra hoztam létre azt a szellembörtönt, melyben ti is jártatok. Én voltam a börtön őrzője. Kezdetben a három lovag is segített nekem, de lassan megöregedtek és meghaltak. Egy darabig érkeztek látogatóim, akik híreket hoztak a külvilágból, segítettek megtörni magányom, de végül, a tündér halálával, ezek is elmaradtak.
Sok idő telt el. Éreztem az évek, évtizedek, évszázadok súlyát, ahogy lassan csordogáltak. Az emberi elmét nem készítették fel ilyen hosszú időre. Én azonban nem halhattam meg, feladatom volt. Magányom elviselhetőbbé tételére egyetlen lehetőségem volt, az egyetlen lény, kivel osztoztam börtönünkön. Börtönünkön, hiszen hamarosan kérdésessé vált, ki is tart fogva kit.
Először azt hazudtam magamnak, csak ki akarom deríteni gyenge pontjait. Ki akarom belőle szedni végső elpusztításának módját. Nem jártam sikerrel. Később egyre gyakrabban beszélgettünk. Akármennyire is elborzasztott gondolkodása, ez volt az egyetlen kapcsolat, mely oldhatta magányomat.
Egy napon az időmágia egy különös felhasználási módjával ismertetett meg. Álmot láttam. Négy alak állt előttem: egy vörös láng, egy hatalmas farkas, egy hófehér unikornis, és egy éles vaskard. Rám rontottak, együttes erővel legyőztek, és Dol Ranun kiszabadult. Tudtam, hogy az álom igaz, hisz mágiával volt átitatva. Az álmok természetét azonban akkor még nem értettem olyan tisztán, mint most. Nem engedhettem meg, hogy valóra váljon, amit láttam. Évszázadok óta először jártam a világot. A birodalomnak, melyben éltem, csupán nyomai maradtak. A romok közt azonnal megtaláltam azt az öt törzset, kik közül négy a halálomat fogja okozni. Sose kerestem az erőszakot. Azonban úgy gondoltam, a négy törzs maroknyi tagjának élete kevesebbet ér, mint azok milliói, kiket Dol Ranun rabszolgasorba taszíthat szabadulása esetén.
Ma már látom gondolatmenetem hibáit. Sajnos nehéz a valóságot érzékelni, mikor a saját gondolataim Dol Ranunéval keverednek. Nem kérem, hogy bocsássatok meg nekem. Nem érdemlem meg.
Dol Ranun kiszabadult. Nektek kell szembenéznetek vele. Ne hallgassatok hazugságaira, mint én tettem. Talán nektek sikerül megtalálni végső megölésének módját.
De ez már nem az én dolgom. Munkám véget ért.
Írta: Eldelion